2015. január 2., péntek

Két ünnep közi túra a Magas-Tátrában

A szokásosnál jóval enyhébb tél kezdet nem sok jóval kecsegtetett a két ünnep közi időszakra, mi mégis kimentünk a szokásos egyesületi túránkra, ahogy minden évben szoktunk. A csapat ezúttal Vígh Krisztiánból, Kamenyiczki Janiból, Kosztán Csabiból, Brezovszky Gáborból, Kárai Attilából és párjából Orsiból, Németi Csabiból és jómagamból állt. Időjárásból következtetve elsősorban mix mászás volt a terv, mely sikerült is, viszont a jégmászásból ezen a túrán nem sok jutott, lévén nem sok volt a mászható, jól kialakult jég, amik pedig voltak (pl. Veverkov, Grósz II, Popoluska...) azokat már sokszor másztuk, így nem jelentettek motivációt főleg a rajtuk mozgó népes mászó közösség miatt. Az időjárás nem volt kegyes a kint létünk alatt, erősen felhős, szeles idő volt és nagy hideg, még nap közben is -14-17 fok volt a völgyekben, nem éppen ideális mászó időt biztosítva.

Első nap felmentünk a Cseh-vízeséshez a Poduplaszki-völgyben, de a jég nem volt még megfelelő a mászáshoz, de nem keseregtünk, túráztunk egy jót. Ide még visszatérünk néhány hét múlva addigra kialakul a jég. 
Krisztián, Jani, Én, Brezó a tábornál

Második nap a Nagy-Tarpataki-völgy Nagyszalóki oldalában lévő Birkenmajer-pillérre másztunk egy klassz kis mix utat a Siesta-t M4+ -ért. A haladás érdekében kihagytuk a Veverkov-jeget és a bal oldalon lévő felmeneti utat választottuk ami jó döntésnek bizonyult (még így is sötétben ereszkedtünk le). A jég után még 100 m-t mentünk fel a Veverkov kuloárban a beszállásig. A beszálló hossz egy WI 3-as jég hossz volt, ami az eredeti M2-es részt fedte be nagy örömünkre, majd M4-es terepen értük el a felső tömböt ami meredekebb terepet tartogatott. Idáig szólóban másztunk, itt kötöttük be magunkat a kötél végeibe. Innen egy M4+ -os kitett hossz következett ami nagyszerű mozgást tartogatott, igazi élménymászást, jó biztosíthatóság mellett. Ezt követően a gerincen kellett balra felfelé egy keveset menni és itt volt az út vége. Innen - már sötétben - 2 ereszkedéssel voltunk újra a kuloárban, lesétáltunk a jég tetejéig, majd újabb 2 ereszkedéssel voltunk a Veverkov jég alatt. Összepaklotunk és rekord idő alatt (30 perc) futva értük el az utolsó felvonót(19:00) "sportossá" téve ezt az igen fagyos(-14 fok) napot.

Veverkov jég

 Kuloárban felfelé





 A felső rész

 Biztosítok



 Krisztián tolja



 Kiszállásnál

 Csabik

Mi

Harmadik napra a Slavkovská kopa Havrany vlasy M5- útja volt a terv. Brezóval ketten indultunk neki a feladatnak (Krisztián és Csabi a tegnapi fal Mandala (V-, A2) útjába szálltak be). Korán indulva időben értünk a falhoz, azonban az időjárás keresztül húzta a terveinket. A fal aljától nem lehetett látni a falat és a beszállást sem, akkora köd/felhő volt, valamint erős szél tette még elviselhetetlenebbé a -17 fokos zimankót. Pehely kabát nélkül nem tudtuk elviselni a hideget. Nem volt mit tenni visszafordultunk. Krisztián és Csabi sem tudták befejezni az utat, mindössze az első - egyben kulcs A2 -es hosszt - tudták mászni. Rájuk sötétedett és leereszkedtek. 

Ennyit lehetett látni

Negyedik nap már csak 3-an mentünk fel a hegyre, a többiek hazamentek illetve a könnyebb túrázás mellett voksoltak a igen fagyasztó napok után. A Veverkov jégen nagyobb tömeg faragta a nem túl vastag jeget, így mi a Strabavy hreben jegeihez mentünk fel azon a kellemetlen kőtörmelékes felmeneten. A jegek nem voltak jók, a 3 jég közül (Popoluska, Kralovnin závoj és Siroki l'ad) csak a Popoluska volt egyáltalán gyenge-mászható állapotban, de nem jelentett motivációt a -15 fokos szeles hidegben a maga WI3-4 nehézségével, ennek ellenére alámentünk de épp ekkor szerelt be egy vegyes páros. Vártunk egy kicsit de elég lassan haladtak, így a távozás nem túl ékes mezejére léptünk. Ótátrafüreden pizzáztunk még egyet és elindultunk haza.

Fagyos, kellemetlen időjárású túra volt, az egyik legkellemetlenebb amire emlékszem az elmúlt években. A jegek (aminek bőségesebb víz utánpótlása van) 2-3 héten belül jók lesznek, így nemsokára újra megyünk ezúttal majd hétvégékre szeretett Hegységünkbe.

A folytatásban egy Black Diamond Stinger hágóvas, egy Black Dimond Vector sisak és egy Kohla X-lite APEX túrabot teszt jön.

Stay tuned...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése