2013. május 24., péntek

Sporttársainkra, Barátainkra emlékezünk

Ismét elment két nagyszerű ember, egy nagyszerű Barát! Szomorú vagyok mert nemrégiben Peti barátom még itt ült az edzőtermemben és a terveiről mesélt. Együtt nevettünk, együtt tervezgettük a következő téli szezont. Mászótárs volt akivel kölcsönösen tiszteltük egymást, egymás fő tevékenységét. Hagyott maga mögött egy óriási űrt amit nehéz pótolni.

Drága Peti barátom!

A Jó Isten kísérjen utadon, gondoskodjon Rólad...akármerre is tartasz!






Stay tuned...

2013. május 19., vasárnap

Kalamárka újra

Ismét itt. Mindig is szerettem de egyre inkább a szívembe zárom ezt a komoly sportmászóhelyet. A fejlődés mekkája. Borók Balázs barátommal és tündéri, állapotos feleségével látogattunk el ide a minap. Mivel egész héten esett ismét a "napos" oldalra kényszerültünk. Bemelegítettünk, majd nekiláttunk az imádott, de nem "agyonra" mászott útjainknak. Vegyesen másztunk, de főleg áthajló és erősen áthajló utakat, egészen erős VII+ -os nehézségig(Antigravitácia, Krikava, Madarak útja, Középső pillér, Nijako...). A formám erősen javul mind erőre, mind kitartásra, legközelebb már bele szeretnék kóstolni az itteni VIII-as világba, néhány úton keresztül. Cél a szezonra egy hírhedt kalamárkai VIII+ -os út abszolválása, ami kemény feladat...de koránt sem lehetetlen. Jövő héten is ide tervezzük a látogatást, de már jó lenne a "sziget"-en tevékenykedni.

Kellemes meglepetés volt, hogy a miskolci barátaim is éppen itt másztak, jókat szórakoztunk ma.

Képeket nem sikerült csinálnunk pedig lett volna rá lehetőség... Majd legközelebb.

Stay tuned...

2013. május 12., vasárnap

Egy 20-as a Dél-Mátrában

Szombat. 7 mászó. Ragyogó napsütés. Ezek jellemzik tőmondatokban a tegnapi kiruccanásunkat a Holló-kő szikláin. Vígh Krisztián, Kamenyiczki Jani, Györe Norbi és Peti, Fölker Tibi és fia Gábor, valamint jómagam alkottuk a népes kis csapatot. 10-re értünk kia sziklához és este 8-ig megállás nélkül csapattuk. A mi kis hármasunk(Vígh-Kamenyiczki-Én) maratoni menetet tudhat maga mögött, egész pontosan 20 utat másztunk, szinte mindet kivétel nélkül áthajlásban, keresve és válogatva hely nehezebb útjait. Jó felkészülés ez a nyári Dachstein-Drindl mászótúránkra, hiszen ott 20-25 kötélhosszas utakat szeretnénk mászni VI-VII nehézségben. A többiek nem voltak ennyire "mazochisták", ők hamarabb abbahagyták és lementek a Vörösmarti(Pálosvörösmart után) presszóba és mire leértünk már ki volt kérve a hideg nedű amire egész nap vártunk. A formám már javul, egész nap kellő erőtartalékkal másztam, nem fáradtam el, jól bírtam az egész napos mászást. Ezek után már nehézségben kell rátenni még egy lapáttal...

Mászott utak: Bátorság(6+/7-), Foxi(6), Északi(4+), Repülő osztály(6+), Hetes(6+), Május 35(6), Sublót(6+), Páfrányos(5), Mohás(5+), Új út az "Akasszá má" mellett balra(7-), Lányok útja(4), Denevér(6-), Áthajlás(6+), Új utak(6,7,7,5+), Tető(6), Őrült ausztrál(7), Repcsi(5)

Képek:

                                                             Jani az egyik új útban(7)

                                                               Krisztián a Hetesben(6+)


                                                                    Én a Hetesben(6+)

A következő, hosszú hétvégén a szombati napon szokásosan a Mackóvár Kupa Országos Óvodai  Mászóversenyen fogok segédkezni, vasárnap lesz a mászásé(Kalamárka előreláthatólag), hétfőn pedig egy családi kirándulást tervezek.

Stay tuned...

2013. május 8., szerda

Petzl Sama 2013 beülő teszt

2010 őszén vásároltam meg az első Sama beülőmet, akkor kényszerűen kellett cserélnem a Hirundos beülőmet kényelmi okok miatt (sokat mászok nagyfalakat sziklán és jégen is, így jól jön a vastagabb derék és combheveder). Ez egy szuper, minden igényt kielégítő beülő akár a kényelmi, akár a technikai paramétereit tekintjük. Idén tavasszal jött ki a frissített modell, néhány újítással és ráncfelvarrással. Azoknak a mászóknak, akik az év minden időszakában aktívak nem árt, ha rendelkeznek 2 beülővel, egyrészt kényelmi, másrészt kopás szempontból, harmadrészt, pedig ha az egyik megsérülne vagy elveszne, tönkremenne ott a másik és nem kell várni amíg megérkezik a megrendelt pótlás.

Bő 1 hónapja érkezett meg az idei modell az Alpine Gear-től, Tóth Attila támogatóm jóvoltából. Csomagolása a Petzl-től megszokott szürke, hálós, zipzáras tasak. Én kedvelem ezt a megoldást, mert jól összefogja a beülőt, nem hagyja összekoszolódni a zsákban elhelyezett egyéb cuccoktól (pl. mászócipő), valamint a hálós, szellőző kialakításának köszönhetően a nedves, vizes beülő könnyedén megszárad, ha felakasztjuk a tároló tasakon elhelyezett kis fül segítségével.

A modellfrissítés mögött jó néhány fejlesztés áll, beszéljünk méretskála bővítésről, anyagválasztékról, kialakításról, színről és designról egyaránt.

Tények:

- Férfi mászó beülő elasztikus combrészekkel
- Az EndoFrame konstrukciónak köszönhetően kiválóan osztja el a terhelést a derék- és a combrészeken, így rendkívül kényelmes.
- Az elasztikus combrészek igazodnak a comb méretéhez és tökéletes mozgásszabadságot nyújtanak
- A derékrész DoubleBack Light csatja könnyen, gyorsan állítható
- A bekötési pontok a kötél súrlódásának ellenálló Dyneema-ból készülnek
- 4 nagyméretű felszereléstartó fül, 2 merev elől, 2 puha hátul
- 2 oldalsó bújtató a Caritool vagy a Caritool L felszerelés tartó karabíbereknek
- Hátul egy hurok a húzókötés vagy a ziazsák rögzítésére
- Lecsatolható elasztikus hátsó hurkok, melyek a combhevederekhez csatlakoznak
- Méretek:
S méret, tömeg: 340 g, derékméret: 70 - 80 cm, combméret: 47 - 52 cm
M méret, tömeg: 370 g, derékméret: 76 - 86 cm, combméret: 52 - 57 cm
L méret, tömeg: 390 g, derékméret: 80 - 90 cm, combméret: 54 - 59 cm
XL méret
, tömeg: 420 g, derékméret: 85 - 95 cm, combméret: 57 - 62 cm

Használat, funkcionalitás, kényelem:

A méretskála bővítésnek köszönhetően sokkal inkább a méretünkre szabható, mint a korábbi modell, könnyebben megtaláljuk a számunkra jól illeszkedő méretet. Mindezt bizonyítja, hogy míg a korábbi modellből az M-es méretet használom, az új modellből az L-es méret a megfelelő, hasonló illeszkedést nyújtó (a súly nem változott). A beülő – a korábbi típushoz képest fejlődést mutatva – sokkal jobban osztja szét a terhelést a derékrészen és a combrészen egyaránt, így javult a kényelem faktor, még hosszabb időt a beülőben ülve sem válik kínosan kényelmetlenné az ott tartózkodás, ez kulcs fontosságú standokban, hosszú ereszkedéseknél, de jól jön ez a plusz kényelem az esésekkor is. A derékrész úgy lett kialakítva, hogy két heveder fut benne, egy vastagabb felül és egy vékonyabb alul, így tudja a terhelést tökéletesen szétosztani. Az anyagválasztás príma, kopásálló anyagok egyvelege ez a termék, ott és olyan anyagokkal van tunningolva, ahol és amennyivel kell, hogy hosszú évekig társunk legyen a hegyekben a beülő, bármely szakában mászunk is az évnek. A derékrész csatja is fejlődött, a korábbi acél csat helyett most már egy ezüst-piros alu ötvözet csat látja el a rögzítés szerepét, sokkal pontosabban zár és nehezebb oldani is a korábbinál. A bekötési pontok szuper kopásállóak a rávarrt Dyneema erősítéseknek következtében. Fontos kényelmi fejlődés még, hogy a bekötési pont mögött a hasunk felé eső részen korábban nem volt párnázott rész(csak a heveder, ami a csatba futott), ezt most orvosolták a Petzl fejlesztő mérnökei, így nagyot javult a kényelem, főleg ha félmeztelen mászunk. A felszerelés tartó hevederek megfelelően nagyok, jó helyen vannak, könnyen elérhetőek. Szokásosan az első kettő merev, a hátsóak pedig puhák arra az esetre, ha hátizsákot viselnénk, nem tör annyira. Oldalt a két felszerelés tartó között ott bújik a kis Caritool fül, bár ezúttal nem bújtatva, mint korábban, hanem szemmel láthatóan. A beülő jól szellőzik (nem fülled be alatta az izzadó bőr), gyorsan szárad ha csapadék érné, ez fontos lehet a téli akcióknál. Fejlesztettek még a hátsó elasztikus hurkoknál is, ezúttal már egy kis műanyag csat gondoskodik a lecsatolásról.

Súly. Bár átalakult a méretskála, új anyagok léptek be a körbe, a beülő súlya grammra pontosan annyi, mint a korábbi modell, volt ahol csökkentettek a súlyon, volt ahol növeltek, de a balansz megmaradt.

Design. Szemet gyönyörködtető színválasztás (piros-világos szürke), új fazon, vagány megjelenés jellemzi.

Mozgás közben szinte alig érezhető a viselése, mindenütt jól illeszkedik (bár prioritás a tökéletes méretválasztás), kényelmes és szellős. Minden kézre áll. 







                                                            Forrás: www.petzl.com


                                                   Forrás: www.justcheaper.com.au

Verdikt:
Aki egy sokoldalú, minden igényt kielégítő, kényelmes, szép, jó árfekvésű,  2 szezonos(nyári-téli) beülőt akar annak kiváló választás ez a modell, legyen szó sportmászásról, nagyfalas mászásról, hegymászásról, mesterséges mászásról, jég- és mix mászásról egyaránt. Az ára 16.000 Ft körül mozog, bár ez boltfüggő is, ajánlom beszerzési forrásnak az Alpine Gear-t (www.alpinegear.hu), itt még kedvezményekre is szert tehettek, így szelídíthető az ár.

Szerintem: 100 %

Stay tuned...

2013. május 2., csütörtök

Hétközi

Úgy alakult a hetem, hogy csak hétfőn és kedden kellett melóznom, a hét hátralévő részében szabadságon vagyok. Ennek tiszteletére két mászónapot terveztem a hétre, a csütörtököt és a vasárnapot. Az utóbbi időben ritkán tudtam úgy edzeni vagy mászni, hogy igazán kipihent állapotban voltam. Hirtelen nyár lett és a ház körüli melók is elárasztottak, nem beszélve a mostanra tervezett átalakítási munkálatokról. Csütörtök. Lévén egyedül voltam, így nem utaztam messzebbre, Báránykőre látogattam ki. Utóbb elég csapnivaló volt a formám, jó is volt kicsit egyedül mászni, nem alkalmazkodni, csak mászni annyit és olyat amilyet jólesik. Fülledt meleg volt, 30 fok a napon. Ennek ellenére jót másztam, azokat próbáltam válogatni amiket 3 hete nem másztunk. Összesen 15 utat másztam, a formám alakulgat már, egyáltalán nem fáradtam el, mondjuk néhány út majdnem megtréfált... 

Mászott utak: Kétszöges(IV), Zöld övezet(V+), A szorosi bányász(VII-), Kentaur(VIII-), Mozigépész(VII), Madárfészkes direkt(VII), Deszkafal(VII-), Deszkafal újjrepedés(VI+), Reinkarnáció(VIII-), Ha törik, ha szakad(VII-), Crimson Jihad(VI+), Disszertáció(VI), Asztalfal(V+), Asztalláb(VI-), Marimar(V+)

Vasárnap még nem tudom merre visz az utam, partnertől és időjárástól teszem függővé. 

Stay tuned...