2014. április 3., csütörtök

Tavaszi napjaim

Az elmúlt hetekben nem jelentkeztem bejegyzéssel, ami nem azért volt mert háttérbe került volna a mászás, csupán a szokottnál jóval több dologgal kellett foglalkoznom. Véget ért az egyik – több okból is – legviharosabb téli szezonom, melyről a hetekben álltam át – minden nemű fizikális és mentális pihenés nélkül – a tavaszi sziklamászó idényre. A hetekben kezdtem az új munkahelyemen mely jelentős idő és energia tartalékokat köt le mostanság. Továbbá a ház körüli tavaszi munkák is megszaporodtak, hála a szokatlanul jó időjárásnak és a korán jött tavasznak.

…Viharos, mert küzdöttem a szokatlanul gyenge téllel – melyből még így is sikerült kihoznom a legtöbbet 26 teljes mászó nappal -, küzdöttem a személyemet ért nyilvános támadásokkal. Többen furcsállva néztek rám azért, mert nem vettem fel a kesztyűt az engem olykor bántóan bírálókkal. Úgy gondolom nem tisztem harcolni, ítélkezni. Egyetlen dolog amivel foglalkozni szeretnék a jövőben is a MÁSZÁS. Nincs időm reagálni az ilyen támadásokra; dolgozó, családos, a sportot és az ezt célzó edzésmunkát komolyan vevő ember vagyok, melyből kifolyólag a szabad időmet az előbb felsorolt tevékenységekkel szeretném tölteni nem felesleges tűnő reagálásokkal olyan embereknek/csoportoknak akiknek egyébként sem lehet megfelelni, akármit is tennék. A legideálisabb az volna ha mindenki a mászással vezetné le az energiáit nem pedig azzal, hogy másokat inzultál. Nyilván követünk el hibákat sokszor akaratunkon kívül és történnek szándékunkon kívüli félreértések is. Én is követtem el, nincsenek illúzióim magammal szemben. Viszont erre miért kell jellemzően „magyarosan”, irigység szagúan, rögtön nyilvánosság előtt (bármi nemű előzetes egyeztetés nélkül), lejárató jelleggel felhívni a figyelmet?! Igyekszem tanulni a hibáimból. Sohasem állítottam, hogy a legjobb magyar jégmászó vagyok, csupán annyit, hogy a legtöbbet jégmászó az évi átlagos 25-30 jégmászással töltött napommal. Többeknél a „profi” jelző vágta ki a biztosítékot; de mégis hogyan nevezik azt amikor az ember - még ha időszakosan is - kizárólag ezzel foglalkozik, különböző célmédiákban szerepel, támogatói vannak és ezzel kapcsolatosan bizonyos kötelességei?! ... Bizonyos emberek megkérdőjelezték az eddigi mászásaimat is, viszont ezeket fotókkal és videó anyagokkal egytől-egyig alá tudom támasztani. Én mindenki tevékenységét elismerem, sohasem néztem le és bántottam meg direktben senkit sem. Mindenkinek mások a lehetőségei és ebből kell kihoznia a számára legtöbbet a legelérhetőbb módon. A lényeg: az időben amit erre szánunk – és egyébként is - érezzük jól magunkat! Én kizárólag ezért csinálom!
Aki pedig úgy érzi, hogy bármivel is megbántottam ezúttal kérek elnézést! 
Kis közösség vagyunk, éljünk egymás mellett békében, ismerjük el egymás tevékenységét (ahogy ezt én eddig is tettem és a továbbiakban is fogom), ami pedig a legfontosabb: hagyjuk egymást élni! Bárki aki mászik, a tevékenységével csak nyer a Magyar mászósport. Az idők és a viszonyok változnak, ezzel együtt nekünk is alakulnunk kell, hiszen ez evolúciós sajátosságunk. Aki pedig nem képes változni nincs helye ebben a világban. (Volt akivel a fenti téma kapcsán közelebbi, jó kapcsolatba kerültem és volt akivel idő közben sikerült a félreértésünket intelligens/baráti hangnemben átértékelnünk, megbeszélnünk és rendezni a viszonyunkat, amit külön köszönök). A továbbiakban többet erről egy szót sem...

…Szóval ahogy említettem az elmúlt hetek az átállásé voltak, sikerült 2 napot eltölteni 2 nagyszerű sportmászó helyen, nagyszerű társaságban. Főként átmozgató jellegű mászások voltak (IV - VII-) mivel a tavaly augusztusi bal gyűrűsujj részleges szalag szakadásom óta nem másztam csak jégszerszámokkal. Az ujjam azóta teljesen meggyógyult, viszont terhelnem csak fokozatossággal szabad, óvatosan, elkerülve a felesleges túlterhelésből adódó, kieséssel járó problémákat. A folytatásban is a sportmászásé a főszerep. A hozzám közel eső mátrai mászóiskolák időszakos tiltásából (07.01-ig) kifolyólag elsősorban a felvidéki mászóhelyeket látogatjuk majd heti rendszerességgel, melyről a beszámolókkal jelentkezem.

Stay tuned...