2012. május 23., szerda

V. Mackóvár kupa

Május 19-én szombaton immár 5. alkalommal került megrendezésre az Országos Óvodai Mászótalálkozó és Verseny Salgótarjánban a Mackóvár oviban. A rendezvény a Salgótarjáni Hegymászó Club és a Mackóvár óvoda közös rendezése, az ország összes pontjáról érkeztek versenyzők szép számmal. A 9:00-kor induló verseny a kültéri falakon zajlott, selejtező és döntő lebonyolítással, 3 korcsoportban. A verseny mellett rengeteg érdekes program szolgálta az ide látogatók szórakozását, néptánc bemutató, kézműves foglalkozások, motoros szimulátor és sok más érdekes dolog mutatta meg magát ezen a jeles napon amire több száz érdeklődő látogatott ki. Jelen volt a helyi média is, valamint a Magyar rádió is képviseltette magát. Az időjárásra most sem lehetett panasz, ragyogó napsütés és mérsékelt meleg uralkodott szinte egész nap. A lebonyolítás gördülékenyen ment, hála a több éves tapasztalatnak. Egész nap büfé szolgáltatás, nap végén klassz álló fogadás a rendezőknek. Jó volt ismét látni mennyire elszántak és ügyesek ezek a pici gyerekek, remélem megmarad közülük mászónak jó néhány.

Az eredmények:

6 év alattiak(fiú és lány):

1. Rubint Bálint
2. Hármasi Petra
3. Fekete Bálint

6 év feletti lányok:

1. Tajti Eszter Róza
2. Bali Emese
3. Nagy Noémi

6 év feletti fiúk:

1. Kónya Dávid
2. Bíró Dániel
3. Virágos Csongor

Ezúttal szeretném megköszönni a támogatók önzetlen odaadását, különösen az Alpine Gear-nek a sok remek ajándékot, nagyon örültek neki a picik.

Képek:


































 
Hamarosan 2 klassz mászónap beszámolójával jelentkezem, addig is...

Stay tuned...

2012. május 12., szombat

Kánikulai délután

Kihasztnálva a hétvégéig tartó jó időt - hiszen a hétvégére vihart és lehülést zengtek a hírcsatornák - pénteken munka után délután kimentem Báránykőre mászni egy jót. Hihetetlenül meleg volt, 30-32 fok, a levegő még csak meg sem rezzent. 14:30-ra értem ki és 19:30-ig másztam, még ekkor is fülledt meleg volt. Mi sem szemlélteti jobban a hőséget minthogy a kint töltött 5 óra alatt bő 2 liter vizet ittam meg és a pólómon nem volt egy négyzetmiliméternyi száraz hely sem, szó szerint csavarni lehetett a vizet belőle. De ez végül is nem zavart annyira, vég nélkül róttam az utakat, úgy jó 20 utat betettem a tarsolyba, főleg a nehezebbek közül. A mászás jól ment, de ezúttal a meleg miatt fáradtnak éreztem magam a végére. Kivette a zsíromat...

Mászott utak: Kétszöges IV+,  Zöld övezet V+, Buda rés VI-, Gladiátor VII-, Terminátor VII, Madárfészkes direkt VII, Deszkafal VII-, Cigánymulatság VII-, Vén kecske VII+, Fogatlan madárvédő VI+, Asztalfal V+, Asztalláb VI-, Marimar V+, Disszertáció VI, London repül VI, Reinkarnáció VIII-, Hátsó hatosok VI, VI-, VI+, Ha törik ha szakad VII-


                                                   Mászó Kis-Csókakőn a Kétforintosban

Jövő héten Mackóvár kupa szombaton, vasárnap pedig mászás valahol egy messzi, messzi galaxisban...

Stay tuned...

2012. május 7., hétfő

Szombat délután...

Elég zűrös hetet zártam és a hétvégére jócskán akadt program, annak is örültem, hogy egyáltalán sziklafal közelébe kerültem. Nem kellett sokat agyalni, hogy hová is menjek két okból is: egyrészt az idő szűke miatt másrészt pedig Lőrincz Gyuszi és Baráth Béci barátom a Mártát nézték ki maguknak szintén csak délutánra. Ígyhát hozzájuk csapódva szokásosan jó kis délután kerekedett, jó társasággal és jó mászással fűszerezve. Kis-Csókakő volt a célterület, gondolván ott délután már kevesebben leszenek. A gondolat helyesnek bizonyult, rajtunk kívül mindössze egy meglehetősen szimpatikus Gi-Klub-os csapat volt kint, velük elbeszélgetve és mászva telt a délután. Az időjárás mellőzte a kánikulát, kellemes, enyhén szeles, napos idő volt. Végig hárman másztunk.

Mászott utak: Haladók útja(IV+), Kőék út(V), Felállós út(VI-), Kétfornintos(V+), Kétbalkezes(V+), Nőnapi út(VII-), Bajor-rés(V+), Farkas weg(V+), Dulcinea(VII+), Vektor(VII-), Deviáns(VII-), Román nejlon(VII-), 100 DM(VII-), Recsk variáns(VII+)

Le a kalappal a két mászótársam előtt, sokat fejlődtek, jól ment a mászás nekik. Jó hangulatú mászódélután volt..."Jó, hogy kijöttünk"(Vígh Krisztián)

A vasárnap már kevésbé volt élvezetes mivel pénteken 15 m3 cser tüzifa várt rám az udvarban, ebből 10 m3-t össze is vágtunk és be is hordtunk vasárnap. Fárasztóbb volt mint a mászás, reggel 9-től este 7-re végeztünk vele. Hétfőn megérdemelt pihenőnap jött...

Stay tuned...