Viszonylag kevesebb időm van
blogolni mint korábban, de ez nem tart sokáig ígérem. Szeptember 1-én kezdődött
a 3 hónapos szakmai betanulásom az új munkahelyemen, ahol a termelésben részt
véve tanulom meg az üveggyártás csínját-bínját. Az edzőkemencékhez kerültem,
mint fejlesztő-mérnök, ez az üveggyártás lelke, itt nyeri el a gépjármű üveg az
alakját(hajlatát) és edzettségét. Ezzel együtt ez a legkomplikáltabb terület,
itt tényleg komolyan oda kell tennie magát az embernek. Most 12 órázok 2
műszakban ami komoly szellemi és fizikai terhelést jelent, főleg 3 hónapon
keresztül. De kibírom…
Sőt!!! Még edzésre és mászásra is
jut idő, mondjuk kicsivel kevesebb, mint korábban, hiszen a családra, a 7
hónapos kisfiamra is oda kell figyelnem. Lassan véget ér a szezon és kezdődik a
téli felkészülés, amit most nehézkesebb lesz a munkám miatt, így korábban is
fogom elkezdeni a megelőző évektől eltérően. Eddigi években az október a
pihenés időszaka volt, most ez kimarad ebben a formában, helyette dry-toolingos
edzések jönnek műfalon és szabadtéren egyaránt. Készítettem fából a
mászófalamra jégszerszámos akasztásokat, így most már bent is lehet nyomni a
dry-toolingot edzés gyanánt.
Azért szeptemberben is volt
mászás, 2 alkalommal látogattunk el a felvidéki Kalamárkára. 2008 óta nem
voltam ezen a helyen, nem is értem miért?! Lakhelyemtől alig 90 km-re fekszik
Gyetva városka felett a Polana fennsík alatt. A kőzet andezit, de eltér a Mátra
formavilágától, gömbölyűbb formák, áthajlóbb falak, formagazdagabb világ. 2
falrész van: a Sziget(20-25m) és a Napos-oldal(20m). Összesen 400 út van,
III-tól X-ig!!! A fokozatok erősebbek a hazai viszonylathoz képest, a
biztosítás szellősebb, az első biztosítási pontok itt-ott kifejezetten magasan
vannak. Nem hiába, az építők között olyan nevek vannak mint Igor Koller, Stano
Glejdura, Jan Mihál, Jackovics, P. Halko és még sok világklasszis mászó a
teljesség igénye nélkül. Annyira ütős a hely, hogy Előadássorozata alatt még
Dean Potter és Lynn Hill is ellátogatott ide. Sok komoly mászót nevelt ki már a
hely. Szép kirándulóhely a környék, lehetőség van táborozásra, tűzrakásra, több
napos kint létre. Télen pedig a jégmászók igényeit is kielégíti mivel a
környéken 2 jégfal is van, 20 m
magasak. www.kalamarka.sk
Szóval itt voltunk Jani
mászótársammal, barátommal 2 alkalommal. Jani sokat jár ide, jól ismeri a
helyet, én viszont 4 éve nem voltam itt. Jól le tudtam mérni a fejlődésemet, 4
éve még csak 5-ös utak mentek egy-két 6-os kivételével, most viszont VII+ ig
sikerült szinte minden amibe belementem. Kalamárkai VII+ ami itthon még VIII-as
is lenne. Mondjuk javát felső biztosítással abszolváltam lévén szellős a
biztosítás és én sem vagyok éppen csúcsformában. De kellemes volt, jól esett
látni magamon a bő két fokozatnyi fejlődést és azt,hogy sok út első próbára
sikerült(pl. Antigravitácia, LSD, Madarak útja) és a többihez is csak 1-2 próba
kellett(Talinaska és a többiek). Meg is fogadtam, hogy 2013-ban főleg ide fogok
járni mászni, itt biztosítva lesz a fejlődésem erőben, technikailag és
pszichésen is.
Remélem még 1-2 alkalom összejön
az ősz folyamán már ami a sziklamászást illeti, novembertől viszont a
dry-tooling veszi át a szerepet, ki szeretnék menni a Tátrába is még a szezon
előtt, van pár dry-tooling út amit jó lenne megmászni. Tervezek még egy
Jávor-völgy túrát/bejárást is ahol felderítem a terepet lévén komoly téli
mászásokat kínál a völgy(pl.: Jávor-taraj, Pozsonyi-jég, Marekov-jég,
Kindergarten…)
Egyenlőre ennyi, amint történik
velem valami említésre méltó akkor máris jelentkezem.
Addig is kellemes, lombhullatós
mászást mindenkinek!
Stay tuned...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése