Mindenre gondoltam a közelgő 30.
szülinapom alkalmából csak arra nem, hogy az első ajándékot a Magas-Tátrától
valamint a soron kívüli, szinte már nyári időjárástól kapom. Már temettem a
sziklamászó idényt, úgy terveztem, hogy még 1-2 alkalom összejöhet valamelyik
közeli sziklán, arra viszont gondolni sem mertem, hogy a Tátrában fogom a
vénasszonyok nyarát tölteni. Már elpakoltam a nagyfalas cuccokat…Hála Istennek
elő kellett venni…
Hirtelen jött a nyári időjárás,
hirtelen kellett reagálnunk, így egy késő őszi „csomag” lépett életbe(nehezebbet nem mertünk, tartottunk az időjárástól), 2
talonba tett út, 2 csúcs, 2 völgy, 2 csodaszép nap…A mászótársam, nagyfalas
partnerem, kötélbarátom ezúttal is Kamenyiczki Jani volt Egerből, mint
általában a tátrai mászásokon.
2012.10.20. szombat, Varangyos-tavi-csúcs, Kele-Suna út(V)
Már egy ideje szemezgetünk olyan
utakkal amelyek ki vannak építve, ez mondjuk eléggé ritka jelenség a Tátrában,
bestandolt utakkal már azért több falon lehet találkozni, viszont teljes
egészében kiépített utat csak itt-ott találni, amit pedig kiépítenek azok
többsége VIII vagy annál nehezebb. A fent említett út kivétel ezen tekintetben.
A fal a Nagy-tarpataki-völgy végén helyezkedik el a Hosszú-tavi menedékház
felett, kellemes NY-i fekvésű, egész délután süti a nap. Az út egy markáns
bordán vezet(250m), jól betájolható, könnyű, szép élménymászást kínál szilárd
kőzeten, kényelmes standhelyekkel. Főként III-IV részekkel, két helyen V-ös
betéttel, 2 pontos-láncos standokkal, köztes nittekkel a lényegesebb helyeken.
A biztosítást nem árt kiegészíteni ékekkel és friendekkel mert a nitt
távolságok nagyobbak. A megmászás 3 órát vett igénybe, 5 kihúzott kötélhossz, a
lejövet ereszkedés a standokból. A beszállás a Tarajkáról 2 óra, a fal alatt
nagyobb köveknél tudunk beöltözni.
Az utat váltva másztuk, nekem 3,
Janinak 2 kötélhossz jutott. Csodálatos napsütésben és szélcsendben telt a
nap(rövidnadrágban és pólóban másztunk), rajtunk kívül egy parti mászta az
utat, utánunk szálltak be. 18:30-ra értünk a kocsihoz Ótátrafüredre. Szuper nap
volt, később olvasva 60 éves melegrekord dőlt meg, hihetetlen, de 22 fok volt
fent a völgy- és október végén. A folytatást hétfőre terveztük…
Képek:
Az út egy markáns élen/bordán vezet
Beszállás
Az első standból
Jani közelít
És én is
Szép formák
Előttünk a 4. és 5. kötélhossz
Az utolsó stand
Ereszkedés közben
Standok egyike
Panoráma
A Hosszú-tavi menedékház
2012.10.22. hétfő, Elülső-gránátfal-bástya, Cez vylom út(V)
…és össze is jött. Piotrowsi V-ös.
Komolyabbnak ígérkezett, mint a szombati mászás, ami kifejezetten könnyű volt.
Már régen terveztünk mászni erre a falra, méghozzá 2 utat, ebből az egyiket
betettük a tarsolyba, a Weincziller út a másik, azért még visszajövünk. Cey
vylom… út az omláson át…mondja a neve. Összetett formavilágú út, szilárd
kőzeten, többnyire táblákon át vezet, hatalmas kitettségben. Standokkal el van
látva. Fekvése szintén NY-i, napsütötte mászást ígér. A fal a Felkai-völgy
elején jobbra fent helyezkedik el, a Sziléziai-ház felett szemben. Jellegzetes
kupola formájáról könnyen felismerhető a csúcs. Megközelítése Tátraszéplakról
1,5 óra séta a házig, onnan még bő 1 óra az út beszálló standja. Már a
megközelítése is érdekes, a háztól az Örökös-esőn(dry-tooling mászóiskola) át
vezet az út, fel egy kuloáron(I-II) majd egy „Z” alakú füves párkanyrendszeren
át(III) az első standig ahonnan az út indul, ami egy jellegzetes falra
merőleges gerincen található. Mindezt nagy magasságban, szólóban. Érdekes.
Innen indul a kitett élménymászás, amiben van minden, tábla, bevágás, traverz. Nagy fogásokon és
minta-szerű, lemászott kőzeten vezet az út, a kilátás csodálatos. A standok
kényelmesek, a hosszok átlagban 45 méteresek. Az út többnyire IV-es
szakaszokból áll, egy V-ös kulcsrésszel ahol több jó szög és egy nitt gondoskodik
a biztonságról. Az út egyébként közepesen biztosítható. 5 kötélhossz, vége a
csúcson található. Lemenet egyértelmű és könnyű, a csúcsról egy rövid ösvényen
a nyeregbe, majd a Fonatoson a Sziléziai-házhoz vezető Magisztráléra, kb. 1,5
óra.
Ezt az utat is váltva másztuk,
nekem jutott a kulcsrész, amit könnyedén abszolváltam, természetesen Jani is.
Az időjárás a szombatihoz hasonló volt, pár fokkal volt hűvösebb csak,
zavartalan volt a napsütés, nulla légmozgással.
Szuper hétvége volt, igazi ajándék.
Most már nyugodtan zárom le ezt a sziklamászó idényt és vetem bele magam a téli
készületekbe, hogy később ugyanitt kivegyem a részem néhány szebb és komolyabb
téli jég- és mix útból.
Képek:
Közelebbről
Innen kezdődik az út
Közelítek az első hosszban
1 pontos stand
A kulcshossz kezdete
A kulcsrész szögei
A csúcson
A Sziléziai-ház
Háttérben a Fonatos(lemenet)
Mögöttünk az Ottó-csúcs
Későbbi mászócél: Opál-torony jól hátul
Jól látszik a Lengyel-nyereg
A falunk ÉNY-i oldala a Gibas-Hampl úttal
Jani lemenetben
A lenyugvó nap a falon
Stay tuned...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése