2010. november 23., kedd

T-rock műfogás teszt

Már egy ideje tervezgetem, hogy kedves barátom Tihanyi László - alias Egér - által gyártott műfogás szetteket csokorba kötve egy komolyabb hangvételű tesztet írjak le itt a blogomon. Amikor szóba és testközelbe került egy saját műfal építése 2008 év elején - akkor még a szülői háznál Mátraterenyén - megkérdeztem mászópartneremet Vígh Krisztiánt mit ajánlana ha fogásokról lenne szó. Ő azt válaszolta, hogy keressem meg Szentesen Tihanyi Lacit és konzultáljak vele ezzel kapcsolatban. Így is tettem, Laci segítőkész volt, megmutatta nekem az általa gyártott műfogás szetteket, illetve tanácsokat adott, hova mit miért. Meg is állapodtunk, rendeltem tőle az akkor forgalmazott összes szettből 1-1 garnitúrát, változatos színekben, csavarokkal, anyákkal, minden tartozékkal együtt. Azt kell mondjam ilyen fokú korrektséggel ritkán találkozik az ember, a megbeszélt időre, a megbeszélt áron le is szállította nekem az összes megrendelt fogást, sőt még jó pár ajándék darabot is kaptam.

Nézzük a szetteket egyenként:

1. TAO: többnyire nagyobb fogások, változatos formák, főként áthajásba való darabok




2. FAKÍR: ezek már kisebb fogások, főként függőleges falra, némelyik megfogható enyhe áthajlásban is





3. PIANO: közepes méretűek, kifejezetten változatos formavilág, perem, lyuk, reibung, inkább függőleges falra




4. SÁMÁN: közepes méretű fogások, áthajlásban legtöbbjük tökéletes, van benne néhány reibung is




5. JÓGA: nagy méretűek, itt is a gazdag formavilág dominál, erős áthajlós darabok is vannak benne jócskán




6. BOULDER: ez egy több szettből összeválogatott garnitúra, mindenféle kunsztok gyakorlásához




7. ÓCEÁN: elsősorban gyerekeknek kialakított játékos formák, kagyló, csillag, csikóhal, de áthajlásban bitang jól adja




8. MAYA: ez egy 30 db-os lépés készlet, tuti formavilág, perem, lyuk, reibung lépések






9. K2: áthajlásba való lépések, függőleges falon fogásként is funkcionálnak



A T-rock fogások M=10 süllyesztett imbusz csavarokkal rögzülnek, míg a lépések zöme 4 x 45/50-es facsavarokkal rögzíthetők a falakhoz. A fogások műgyanta és fehérhomok összetételűek, belsejükben helyet kapott egy biztonsági fém háló (SWI) is arra ez esetre ha a fogás eltörne, így nem tud leesni a falról megelőzvén további sérüléseket. Én már lassan 3 éve használom őket és még soha nem tört el egy darab sem. A fogások szemcseszerkezete kiváló, nehezen tömődik el, kefével könnyen tisztítható, nem gyilkolja az ujjbőrt ezzel ellentétben hibátlanul tapad. A süllyesztett csavaroknak köszönhetően nincs szükség kiegészítő kis "lepozícionáló" csavarokra, ha meghúzod garantáltan nem fog elfordulni még erős húzásra sem. Fontos megemlítenem, hogy tapintásuk kézmeleg, még hidegebb időben sem hideg a tapintásuk. Évente nem árt egyszer leszerelni és langyos semleges mosószeres vízben körömkefével átmosni a szetteket, mosás után olyan mintha akkor vetted volna ki a dobozból. Hihetetlenül tartósak. 

Egyébként a T-rock gyárt még további szetteket is, valamint edzés eszközök széles választékával vár minden érdeklődőt. Megújult weblappal, rugalmas hozzáállással, pontos szakmai tapasztalattal áll rendelkezésetekre. CSAK AJÁNLANI TUDOM!    www.t-rock.hu

A boulder falamon használok még AIX termékeket is, training-board, 2 szett műfogás formájában. Ez egy nagy múlttal rendelkező cseh cég óriási választékkal. Nem árulok el nagy titkot ha azt mondom semmivel  sem jobbak a T-rock termékeknél, sőt hamarabb eltömődnek és a tisztíthatóságuk is macerásabb, valamint hengeres fejű imbusz csavarokkal rögzülnek amihez szükséges egy kis "lepozícionáló" csavar, hogy ne forduljanak el. 

A bármi kérdés merülne fel, keressetek bátran vagy keressétek fel Tihanyi Lacit a +36 20 / 597-66-46 számon.

Stay tuned...


1 megjegyzés: