2011. augusztus 14., vasárnap

Magas-Tátra, Ökör-hát-torony, Puskás pillér(VI+)

Összejött!!! Hosszas türelmetlen várakozás után sikerült végre kifognunk egy "jó idő" ablakot a Tátrában. Kamenyiczki Jani barátommal már folytak egy jó ideje az egyeztetések végül is így kezdésnek a fent említett útra esett a választásunk. Minden fellelhető fórumban ódákat zengtek erről az útról, szinte mindenhol 5 csillagos minősítést kapott. Nem hiába!!! Minden túlzás nélkül a legszebb eddig mászott utam, utunk; ebben egyetértettünk. Szokás szerint kora hajnalban indultunk, 8-kor már meg is kezdtük a felmenetet a Csorba-tótól, a felmenet bő 2,5 órát vett igénybe. Felérve az energia-raktárak feltöltése, majd gyors bemelegítés után neki is láttunk az útnak. A felhők gyorsan mozogtak, hol elborult, hol kiderült, változékony volt az időjárás. A mászást Jani kezdte egy rövid hosszal(IV) majd Én következtem(szintén IV) az itt-ott még nyirkos-vizes falon. Két hossz bevágás-szerű mászás után jutottunk el a lenyűgöző szépségű táblához melyen elvált pikkelyeken kell felmászni(V) a kulcshossz előtti standhoz. Innen a kulcshossz jött, egy reibungos bevágás(VI+, kifejezetten trükkös megoldással) ami egy áthajlásban végződött onnan pedig egy kézrepedésen(V+) kellett felmászni egy újabb áthajlásig(VI) ahol egy kellemetlen felállás jött a hossz végén(VI). A kulcshossz előtti stand nem volt kifejezetten jó állapotú és kényelmes sem, JAVASLOM AKI MÁSZNI SZERETNÉ MÁSSZA EGYBEN AZ ALATTA LÉVŐ PIKKELY-SZERŰ TÁBLÁVAL! A kulcshosszt Jani abszolválta, majd ismét Én következtem egy bevágás hosszal(IV) ami egyben a kiszálló hossz is volt, vége a Puskás-kémény kiszállásánál lévő ereszkedő standnál volt. Innen 2 hossz ereszkedéssel(a Puskás-kéményben) értük el a beszállást. A mászás 3 órát vett igénybe.

Összességében az út gyönyörű, egyértelmű, jól biztosítható(1 sor ék és friend, néhány kötélgyűrű), jól kötélvezetett, kompakt, technikás élménymászás. A standok hagytak némi kívánni valót, megérdemelne az út egy újra standolást.

A változékony és hűvös időjárás délutánra ragyogó napsütéssé nőtte ki magát, így a lemenet már napsütésben telt. Bő 2 óra alatt le is értünk az autóhoz. A hazaút a szokásosnál lassabban sikerült a rengeteg turista okozta forgalomnövekedés miatt.

                                                                     Ökör-hát-torony

                                                                           Jani indul

                                                                      Én folytatom

                                                                          Jani érkezik

                                                              A pikkely-szerű tábla...

                                                                 ...csodával határos

                                                              A kulcshossz előtti stand

                                                                       A kulcshossz

                                                                            A táblán
    
                                                                     Ereszkedő pálya

                                                               Ká János elgondolkodván

                                                            Aztán én is merengek kicsit...

                                                            ...a völgy adta szépségeken

                                                               Több kiló fémhulladék

Kellemes nap volt. Jól éreztük magunkat. Reméljük nemsokára jön a folytatás...

Stay tuned...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése