2011. május 15., vasárnap

Országos Óvodai Mászótalálkozó és Verseny

Szombaton került megrendezésre - nem első alkalommal - Salgótarjánban a Mackóvár Óvodában a bejegyzés címében említett rendezvény. Azért is fontos ez számomra mert Európában és a Világon is egyedülálló módon CSAK Magyarországon létezik ilyen jellegű összejövetel és verseny. Mint tudjuk országunk élen jár az óvodai mászó képzésben melynek atyja egyesületünk vezetője - a mindmáig aktív - Orosz Misi, Zsigmondy-díjas magyar mászó veterán. A versennyel egyidőben került átadásra a fent nevezett óvodában a beltéri mászófal is, a már meglévő két kültéri fal mellett. A versemy a két kinti falon zajlott. Három csoportban zajlott a verseny: 6 év alatti fiú és lány összevontan, 6 év feletti fiú és 6 év feletti lány kategóriákban. A "kicsik" a könnyebb barna színű falon, míg a "nagyok" a jóval nehezebb sárga színű falon mászták a színvonalasabbnál színvonalasabb utakat. Az esemény 9:30-kor kezdődött, dr. Fenyvesi Gábor alpolgármester, Andóné Angyal Mária óvodaigazgató valamint Orosz Mihály hegymászó club vezető megnyitó beszédével; Simon Lajos speaker segédletével. A közel 100 induló lelkesen rótta a selejtező még könnyebb útvonalait. A döntőbe csupán maroknyi gyermek jutott. A verseny korrektül-pontosan lett lebonyolítva, ami a népes létszámot tekintve nem volt mindig könnyű feladat.

Jómagam mint biztosító személy vettem részt elsősorban. Érdekessége a versenynek, hogy a döntő befejeztével a már összegyűlt közel 400 látogató előtt Orosz Misi a mikrofonban felkért engem, hogy a nézők előtt másszam meg a döntő utat, mint a Klub egyik legaktívabb mászója. Felkaptam a mászócipőmet, ziazsákomat és gyorsan nekiláttam a döntő útnak ami lentről egyáltalán nem tűnt egyszerűnek, főleg bemelegítetlenül. Csupa erős reibung fogásokon araszoltam felfelé a nézők keltette, erősen hangos szurkolásban a kulcsrészig, ahol ugrással!!! értem el a kiszálló fogást. A közönség hatalmas tapssal jutalmazott a mászásért. Gratulálok az út építőjének a színvonalas döntő útért amit eddig még senki nem tudott megmászni rajtam és egy óvodás kislány kivételével!!!! Igen!!! Egyik versenyző kislánynak sikerült megmászni - egyetlenként - a döntő utat TOP-ig. Ami tekintve a becsült VII nehézséget emberes feladatnak bizonyult. Az eredményhirdetés után megkerestem a kiscsajt és személyesen egy puszival gratuláltam neki a felnőtteknek is komoly (főleg on sight) mászásért.

Eztuán az eredményhirdetés következett ahol korcsoportonként az első 6 helyezettet díjazták tárgynyereményekkel, kupával, emléklappal. Különdíjasként átvehettem egy csokitortát az egyesület nevében a sikeres döntő út mászásért amit az eredményhirdetés utáni álló fogadáson bedobtam a közösbe, jóízűen elfogyasztottuk. A tavalyi versenyen ugyanezen a döntő úton Oros Misi 100.000 Ft-ot ajánlott fel annak aki megmássza a döntő utat. Sajnos idén már nem volt ennyire nagylelkű, főleg, hogy - elmondása szerint - ott voltam és érezte, hogy sikeres kísérletet tehetek a megmászásra...:-)))
                                                              Íme a tortánk, tortám

Kellemes, eredményes nap volt. Hála az égnek az időjárás is kegyes volt, szép napot zártunk. Jövőre ugyanitt, ugyanekkor.

Stay tuned...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése