2012. március 14., szerda

Új fogás készletek

Már másfél éve, hogy elkészült és használatba vettem az új műfalam mégis mindig azon töröm a fejem hogyan tudnám mindig bővíteni, fejlesztgetni. Mivel gyenge tél volt jégmászást illetően, relatív keveset tudtunk mászni (8 alkalom) a Tátrában és egyéb jégmászó helyeken. Ennek is megvolt az előnye mert megmaradt a szponzori pénz aminek egy részét most új fogások és edzéseszközök beszerzésére tudtam fordítani. Az
                                                                 http://www.alpinegear.hu/

jóvoltából ma érkezett meg az első eresztés, az első 3 szett a megrendeltek közül. A márka ezúttal a cseh AIX, a szettek pedig kifejezetten áthajlásos kicsi méretű zsebek, fogások és csippentők.(a folytatásban lesz még 20 micro fogás/lépés, egy M-es méretű erős áthajlós fogás szett valamint egy plafonos garnitúra is) Szóval:

AIX XS 3 (lila)
AIX S 1 (kék)
AIX S 2 (citromsárga)






A fogásokon túl új edzéseszközöket is sikerült a repertoárba szervezni, elkészült az új campus-board-om, elkészült a forgó rudam valamint készen lettek a szorítóerőt igencsak fejlesztő golyók, két méretben d=8 és 10 cm. Ezek egy sínre lesznek felakasztva amin lyukak vannak így állítható a fogásszélesség, valamint asszimetrikusan is fel lehet rakni őket, hogy az egyik magasabban van. Gyilkos!!! Íme:


Aki kedvet kapott a fent említett webshopon kersztül tájékozódhat a beszerzésükről és az árakról. A fagolyókat asztalos esztergálta csúcs minőségű faanyagból, megrendelésre.

Holnap és vasárnap mászunk, erről a beszámolókkal majd jelentkezem.

Stay tuned...

1 megjegyzés:

  1. szevasz!
    engem érdekelnének ezek a fagolyók, tudsz mondani részleteket?
    kösszép

    VálaszTörlés