2011. április 30., szombat

Sportmászás a nagyfal ellen…Miura VS kontra Katana

Már tervezgetem egy ideje, hogy bemutatom az általam használt két mászócipőt egy összehasonlító teszt keretein belül. Úgy gondolom ez a téma – mármint a mászócipő(k) – meglehetősen sarkalatos, már-már túlmisztifikált pontja a mászósportnak. Korábbi tesztekben, bejegyzésekben említettem, hogy én a La Sportiva márka modelljeit részesítem előnyben, használom már évek óta. Legyen szó jég- és mix mászásról(Batura), dry-toolingról(Mega Ice), falmegközelítő cipőről(Trango Light Low), futócipőről(Slingshot) és mászócipőkről:

La Sportiva Miura VS:


Ez a modell 2008-ban lett életre hívva, alapja az egekig magasztalt, világklasszis mászók által sokat használt mászócipő a Miura. A Miura fűzős zárórendszerével ellentétben a VS modell 3 db tépőzárral záródik. A két modell között azonban nem csak ez a különbség; a Miura VS bélése puhább, kényelmesebb, a bevarrott nyelvnek köszönhetően a tépőzárak zárása nélkül is patentul illeszkedik a lábra, valamint a talprendszerében helyet kapott egy P3 nevű rendszer(Permanent Power Platform) amely arra hívatott, hogy a cipő visszanyeri csőrös alakját amint levettük a lábunkról, megőrzi azt a használati ideje során akár évekig is. Sőt még újratalpalás után is megmarad a meredeken előre törő csőrös forma.

Nézzük a cipő tulajdonságait:

- hibátlan illeszkedés szinte bármely lábtípusra
- tökéletes Velcro - tépőzáras zárórendszer
- csőrös, erősen aszimmetrikus forma
- hasított bőr felsőrész, puha Dentex bélés
- puha lélegző nyelv
- 2 húzópánt hátul, könnyű le- és felvétel
- VIBRAM XS Edge 4mm vastag talp
- 1,1 mm vastag Laspoflex talpmerevítés a fent említett P3 rendszerrel a talp első része alatt
- 470 g / pár


Mászó tulajdonságait tekintve nagyon pontos cipő bármely lépésen tökéletesen tart, megbízható, kiválóan tapad, eszméletlen kényelmes. Aszimmetrikus formájának köszönhetően hegyesedik az orra, ami előnyt jelent apró lyukakba való lépéskor. Szinte a legkisebb, pénzérme vastagságú peremeken is tökéletesen tart, hibátlan a reibung (tapadásos) lépéseken is. Sarok-akasztásnál is megfelelő, mély sarkába tökéletesen beleül a sarok. Tervezése átgondolt, látszik a több tíz éves tapasztalat a gyártók részéről. Le- és felvétele gyors, köszönhető ez a tépőzáraknak és a két hátsó húzópántnak. A cipő nagyon sokat nyúlik használata során, érdemes belőle olyan méretet vásárolni, hogy a későbbiekben ne egy kinyúlt pontatlan cipőben kelljen mászni. Én a 43-as lábamra 38,5-es mászócipőket hordok ebből a márkából. Tartósságát tekintve is példaértékű ez a modell, személy szerint a gyári talp lekopása után még 3-szor talpaltattam meg, bár veszített ugyan, de nem sokat a pontosságából. Negatívumként maximum azt tudnám említeni, hogy nagyfalas mászáshoz nem a legideálisabb a kifejezetten szűk fazon miatt, sportmászás közben is le szoktam venni amint végzek az úttal, egyrészt kényelmi szempontból, másrészt, hogy nem nyúljon feleslegesen a cipő. 

La Sportiva Katana:

Ezen modell tervezésénél a fokozott kényelem volt a fő szempont a pontosság megtartása és a precizitás mellett. Rengeteg komoly mászó – aki például a Miura-t vagy Miura VS-t, esetleg Testarossa-t használ sportmászásra – választja ezt a típust nagyfalas mászásaira. Ez a modell kevésbé aszimmetrikus, hosszabb távon is kényelmesen viselhető. Felsőrésze hasított bőr és szintetikus Lorica összetételű, mely utóbbi a lábujjaknál helyezkedik el, nem nyúlik, élettartama alatt az orrész nem nyúlik ki, pontos marad. Zárásáról két ellentétes irányban tapadó tépőzár gondoskodik, nagy tapadó felülettel.

Tulajdonságai:

-         kényelmes, kevésbé aszimmetrikus forma
-         Velcro tépőzárak
-         egyenes talp
-         hasított bőr és Lorica felsőrész
-         puha, lélegző nyelv
-         2 húzópánt hátul, könnyű le- és felvétel
-         VIBRAM XS Edge 4mm vastag talp
-         1,1 mm vastag Laspoflex talpmerevítés a talp egésze alatt
-         Dentex bélés a hátsó részen, Pacific(kifejezetten puha) bélés az első szekcióban
-         450 g / pár



Mászás közben az első dolog amit észrevesz az ember, hogy tényleg kényelmes a cipő, jól illeszkedik. A mászóút végén sem érzi az ember, hogy meg kíván tőle szabadulni, hogy levegye. Előny ez hosszabb nagyfalas utakban, nem kell minden standban levenni, ez is nagy dolog tekintve, hogy vannak kifejezetten kényelmetlen standok. Lépés közben precíz, legjobban a reibung-lépések léphetőek vele, tekintve kevésbé aszimmetrikus. Szubjektív véleményem, hogy számomra teljesítményre nem éri utól a Miura VS-t, ami tényleg egy lépőgép. Viszont én úgy vagyok vele, hogy nagyfalon, ahol nekem kell raknom a biztosítást, hosszú az út, ismeretlen, nem mászok a tudásom határán tehát egy bolhafasznyival „pontatlanabb” viszont pont ennyivel kényelmesebb cipő a tökéletes választás. Áthajlásokban szintén a Miura VS a jobb, tekintve csőrös kivitel, könnyebben ragad lépést ha lecsúszott a láb, vagy ha szándékosan lendültünk el az áthajlás miatt. Tartóssági szempontból a Katana is kiváló, erős, tartós modell. Mindkét modellnek létezik női változata is a női láb anatómiáját figyelembe véve.



Szóval ezek az én szigorúan szubjektív meglátásaim a cipőkkel kapcsolatban. Egyet azért leszögezhetek a végére: Nincs az a pénz, amiért lecserélném ezeket a modelleket! Szeretem ezeket a cipőket…szeretem ezt a márkát.

Jó mászást Kedves Olvasóim!

Stay tuned…
 

2011. április 23., szombat

Hétközi dupla

Úgy alakult a hét közepe, hogy lehetőségem nyílt 2 szenzációs mászódélutánra szerdán és csütörtökön. Mindkét nap időben elszöktem a munkahelyenről és nekivágtam a Mátrának. Szerdán Kis-csókakőre, csütörtökön pedig Mátraszőlősre vitt a sors. Az időjárás pazar volt, nem is kívánhattam volna szebb és jobb időjárást: szélcsend, verőfényes napsütés, 24 fok, felhőmentes égbolt. Gyors bemelegítés után nekivágtam az "érdemi munkának". A falak kizárólag a nehezebb útjait másztam, VII+ fokozatig. Egyetlen út kivételével minden ment elsőre, a Dulcinea VII+ ért csak negyedjére adta be.:-)) Remélem legközelebb megy majd elsőre. Kifejezetten jó volt kint lenni, jól éreztem magam, viszont a hétközi mászásoknak a hátránya, hogy koránkelés(5:00) és meló után kell(ene) jól mennie a mászásnak ami sok esetben távol áll a valóságtól:-)) Viszont edzésnek kiváló! Hiszen tudjátok: megtanulni 200 km/h-val a fák között kanyarogva vezetni csak 200 km/h-val a fák között kanyarogva lehet!!!  Mászásra még mindig a mászás a legjobb edzés. Igyekszem majd ezt a tendenciát tartani, hogy minimum 1x a hét közepén kijussak majd mászni valamelyik közeli mászóiskolába. Persze a hétvégi mászások mellett.

Ígéretem szerint pár nap múlva érkezem egy kimerítő, összehasonlító mászócipő teszttel, avagy Miura VS kontra Katana.

Ha minden igaz akkor a következő Hegymászó évkönyvben találkozhattok majd valamelyik Tátra-akciónk beszámolójával. Bácskai Gusztávval folynak az egyeztetések ez ügyben. Remélem sikerül valami jó kis cikket összehoznunk. 

Addig is pajtások locsoljátok meg a mászólányokat(ne csak alulról)! Ti pedig mászócsajszik adjatok nekik hímestojást cserébe...:-))

Kellemes Húsvéti Ünnepeket minden Kedves Olvasómnak, Sporttársamnak!!!

Stay tuned...


2011. április 17., vasárnap

Napfürdőzés mászással...vagy fordítva ?!

Van úgy az emberrel, hogy néhanapján - még ha kicsit is - mellé szegődik a szerencse. Így volt ez tegnap is, mikor(ismételten mászópartner híján) egyedül vágtam neki a rengetegnek. Bár ki voltam éhezve a mászásra, mégsem voltam túlzottan feldobva, hogy nem lesz kihez szólnom a kintlét alatt. El is készítettem az MP3 lejátszómat, hogy kellemes house slágerekkel múlatom az időt...Szerencsém volt...Mire odaértem a Mátrasz***s-i sziklákhoz örömmel láttam, hogy ismerősök hada már ostromolja a 40m magas falat. Orosz Misiék voltak kint. Megörültem, hogy legalább tudok valakivel beszélgetni. Szuper jó volt az idő, jól éreztem magam, másztam pár kifejezetten szép utat. Főleg a fal nehezebb részein mozogtam, sikerült 3 utat mászni a fal konstans(teljes hosszban) áthajló részén cca. erős VII-es fokozatért. A mászás jól ment, könnyedén mozogtam...sokat segített a mászáséhség is. Nem voltam kint sokat, mindössze 3 órát mert délutánra már meg volt a program. Tudjátok kertes háznál mindig van mit csinálni...az elmúlt időszakban gyümölcsfákat telepítettem, kutya kennelt építettem, a kertet takarítottam...a következőkben pedig lépcsőkorlát festés, lépcső burkolás, fűtés-rendszer korszerűsítés jön. Na azért a mászás sem lesz hanyagolva...

Nemsokára jövök egy átfogó, összehasonlító mászócipő teszttel: La Sportiva Miura VS kontra Katana, avagy sportmászás a nagyfal ellen.

Stay tuned...

2011. április 10., vasárnap

A nagy semmi hétvégéje

Egész héten kemény edzéssel vártam a hétvégét, mondván majd vasárnap kimegyek Mátraszőlősre és végre -valahára kimászom az egyik projektemet ami egy igen erős áthajló út, óriási, max erős mozdulatokkal, semmi lépéseken cca. VIII-ért. Közbejött az örökös probléma: nem akadt mászópartner. Balázs nem ért rá, Krisztián kezét épp most műtik(szurkolok a sikerért) a többi helyi mászó kolléga pedig nehezen fogható hadba, főleg ha nehezebb, monotonabb dolgokról van szó. NODE...majd a következő hétvégén. Nemsokára jön a tavaszi szabadság, készülök egy több napos(szigorúan hétközi) mászásra a Dunántúlon, a kiszemelt hely: Várgesztes. Előre láthatólag egy 3 napos túra lesz, sátorban alvással, május elején. Akit érdekel csatlakozhat a csapathoz, szívesen látjuk. De addig még van pár hétvége amit hasznosan kellene eltölteni. Nem rajtam fog múlni. Én minden hétvégén(egyik nap, többnyire vasárnap) készülök mászni, időnként össze is jön:-)))

Kitartás Cimborák!!!

Stay tuned...

2011. április 3., vasárnap

Tavaszköszöntő mászás a Mátrában

Lévén kellemes tavasziasra fordult a hétvégén időjárásunk, ideálisnak ígérkezett egy sportmászó akcióra a mátrai Csókakő mászóiskolában. Számel Balázs barátommal neki is vágtunk vasárnap reggel a röpke autózásnak, a parkolóban láttuk nincsenek sokan, mindössze Orosz Misi és Gáspár Bence kocsiját véltül felismerni. Így is lett, rajtuk kívül volt még egy budapesti csapat, Czifra Zoliék is ezt a helyet választották vasárnapra. Bár igen szezon eleje van, a mászás jól ment, minden út amibe beszálltam sikerült elsőre hiba nélkül, előre mászva, szabályosan. Balázsnak is jól ment a mászás, szép V-ös V+-os utakat mászott, és megmászta élete első "előre mászott" útját. Egész nap itt voltunk, jó volt mozogni, a Király szavaival élve: "Jó, hogy kijöttünk". Csak a Király hiányzott a csapatból. 

Mászott utak: Kisfás út(III), Kétforintos(V), Kétbalkezes(V+), Platni(V), Nőnapi út(VII-), Nagyfás út,(VI+) Bajor-rés(V+), Vektor(VII-), Román nejlon(VII-), 100 DM(VII-), Nagy-torony Áthajlás(IV+), Nagy-torony Él(V+/VI-)

Reméljük a hétvégén ismét szép tavaszias lesz az időjárás és ismét kijutunk egy napra a "természetbe" frissülni!

Stay tuned...