2011. augusztus 6., szombat

Sheepstone

Végre jó időt jósolt a meteorológia a hét végére. Lévén, hogy úgy terveztem - a meghívásnak eleget téve - vasárnap ellátogatok az Aggtelek-kupára; a szombati napé lett a főszerep. Meg is beszéltünk Számel Balázs barátommal, hogy kimegyünk Báránykő-be és ott múlatjuk az időt szép mászóutak mászásával. Reggel 9:30-kor indultunk és 10-re már kint is voltunk Mátrakeresztesen a parkolóban. Nem volt sok autó ami azt sejtette, hogy nem lesz nagy tömeg a falaknál. Így is lett. Elsőként a "Hátsó hatosok"-hoz mentünk fel. Itt megmásztunk egy IV+ bemelegítésként, majd nekiláttunk a nehezebb utaknak. Megmásztuk a Bal szélső hatost(VI), A Középső hatost(VI), a Jobb szélső hatost(VI+), a Ha törik, ha szakad(VII-)-t. Kellően bemelegedve gondoltam megpróbálom az egyik legemblematikusabb mátrai utat a Reinkarnációt ami nem csekély VIII-, ráadásul egy áthajlásból kiszállva egy technikás reibung-táblán vezet kifejezetten apró fogásokon. Meglepetésre sikerült az első próbálkozásból végig felmászi, hiba nélkül. Felérve el sem hittem, nagy ordítozással örömködtem, a legjobban az esett, hogy fizikálisan nem éreztem határnak, kellő erőtartalékkal másztam végig, nem fingottam ki a végére sem.:-)))) Ezt követően átmentünk a "Madárfészkes" tömbhöz ahol előbb a Madárfészkes utat(V+), majd én a Madárfészkes direktet másztam végig(VII) szintén elsőre aminek szintén nagyon örültem lévén ez is az első próbálkozás volt erre az útra. Eztán a "Disszertáció"-fal két útját másztuk meg(VI és V+), majd a "London repül" tömbön másztunk még 3 utat(VI, VI-, VII-). Sajnos a "Nagy-tornyon" egy szlovák csapat tevékenykedett, szintúgy a "Cigány mulatság" tömbön is; ezeket szerettük volna még mászni erre most nem kerülhetett sor. 17:00-kor indultunk el hazafelé. Ki szeretném emelni Balázs teljesítményét is, a két legnehezebb út kivételével az összes utat megmászta aminek nagyon örült-örültem.

                                                       Ha törik, ha szakad(VII-) beszállása

                                                                       Balázs hidratál



                                              A Középső hatosban, tőle jobbra a Reinkarnáció

A mászás jó hangulatban telt, találkoztunk néhány kifejezetten szimpatikus ismerőssel, jókat beszélgettünk. Az időjárásra sem lehet panasz, voltak felhőátvonulások és kicsit fülledt volt az idő de ez már senki sem érdekelt a majd 3 hetes esőzés után. Őszintén remélem, hogy nemsokára egy Tátrai mászóút beszámolóval jelentkezhetek.

Következőkben egy La Sportiva Trango Light Low beszálló-falközelítő cipő teszt is napvilágot lát majd.

Kitartás Barátaim, kitartás!

Stay tuned...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése