2014. június 16., hétfő

Hűvös, fáradt Kalamárka

Heti mászóka alkalmából ismét Kalamárkára látogattunk el Kamenyiczki Janival, de ezúttal a Szigeten másztunk egész nap. Egész hetem elég kimerítő volt, edzeni is csak szerdán este tudtam. Későn jártam haza melóból, nagy a pörgés odabent. Hezitáltam is még pénteken, hogy lemondom a mászást de tekintettel Janira és a kevés heti edzésre „egye fene” alapon mégis rábeszéltem magam. 10-re értünk ki Detva-Stavnisko városrészre, innen ezúttal gyalogosan abszolváltuk a felmenetet, ami 20 percet vett igénybe, jótékony hatású volt a keringés bemelegítésére. A mászást 10:30-kor kezdtük, könnyebb utakkal (IV-V+) melegítettünk, majd elkezdtük kicsit fokozni a nehézséget (Obrovská strecha és VI/VI+-os kollégái). Piszkosul éreztem a fáradtságot, fejben és fizikálisan is, végül is nem voltak gondjaim egészen a Talianska (igen erős ottani VII –es) útig ahol jött a nagyhalál, estem keltem benne, alig bírtam a standig eljutni. Ezután már csak hab volt a tortán, hogy Jani rábeszélt az Anarchia útra (igen erős VII+) amit még sohasem másztam. Mi baj lehet rámentem felsővel – miután a kolléga átmászta – és mit ad Isten elsőre átmásztam méghozzá gond nélkül. Furcsa! Nem értettem, meglepődtem, de örültem neki. Ez után még másztunk jó pár számomra ismeretlen utat (főleg VI/VI+ nehézségben), elsőre sikerült a Balkón (VI+) út is aminek a szuper technikás, reibungos teteje a kulcs és legalább VII-es nehézségű valójában. Kellemesen elfáradtunk a nap végére, 15 utat sikerült megmászni. Az időjárás sem volt kellemes, szeles, hűvös volt az idő kevés napsütéssel. A nagy fák között nem volt melegünk, nem került le a vékony polár. Pozitív volt a napban, hogy találkoztunk néhány világszínvonalú mászóval a falnál ami nem ritka ezen a remek helyen. (A teljesség igénye nélkül: Igor Koller, Jana Lihocká, Juraj Svingál...)

Felemás nap volt, nem éreztem a szokásos kedvet, lendületet, dekoncentrált voltam. Remélem a továbbiakban több időm jut a pihenésre és koncentráltabb leszek a következő hetekben amikor már a Tátra lesz a fókuszban.


Stay tuned…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése