2013. szeptember 2., hétfő

A 40. Aggtelek-kupa nézői szemmel

Pár hete már, hogy Józsa Geri barátom meghívott, vegyek részt ezen a tradicionális, jubiláló rendezvényen. Utoljára 2 éve voltunk a családdal Aggteleken, akkor is a verseny volt a fő motiváció. A szombati mászás miatt – amikor lerobbant az ujjam – a vasárnapi napra időzítettük a látogatást Aggtelekre. Családi programot terveztünk, elvittük a másfél éves kisfiunkat, hagy lássa milyen egy ilyen verseny, biztosak voltunk benne, hogy jól fogja érezni magát abban a kavalkádban, hiszen sok az érdekes látnivaló. Szeretem ezt a versenyt, a hangulatát, főleg azt, hogy ilyenkor találkozom azokkal a Cimborákkal akiket – sajnos – elég ritkán látok. Mire odaértünk javában tartott a verseny második napja. Ezúttal – a korábbi évekkel ellentétben - JAM-jellegű volt a viadal, minden versenyzőnek 20 utat kellett (volna) másznia, aminek abszolválását egyéni értékelő lapon igazolták a rendezők. Az utak szokásosan igényesek és erősek voltak, vegyes nehézségekkel egészen a IX-es fokozatig, több falrészen. A verseny lebonyolítása gördülékeny volt, mindenki jól érezte magát, ideális időjárási viszonyok között mérhette össze az erejét a többi indulóval. Kifejezetten tetszett a rendezők részéről a zenei aláfestése az eseménynek, nem a szokásos rock-os volt a zenei repertoár hanem számomra nagyon kedves régi funky, soul és funk ritkaságok dübörögtek szinte egész nap. RESPECT!!!

Az eredmények:

Férfi A:

Gedeon Péter – 20047 pont
Burucs Bálint – 19131 pont
Bajusz Balázs – 15787 pont
Martincsák István – 13120 pont
Fekete Dávid – 9495 pont
Szuhai Viktor – 8449 pont
Vig Zoltán – 7581 pont
Tóbiás Pál – 7385 pont
Pákozdi Károly – 6321 pont
Szabó Zoltán – 3480 pont

Férfi B:

Greszler Norbert – 7455 pont
Barnóczki Tibor – 4963 pont
Bodogán Ferenc – 4853 pont
Kalasai László – 4601 pont
Nagy Menyhért – 4207 pont
Preszter Dávid – 4134 pont
Szarka Gábor – 3480 pont
Fehér Dávid – 2753 pont
Halmay András – 2753 pont
Szabó Csaba – 1840 pont

Női A:
Horváth Laura – 10668 pont
Kertesi Pálma – 4963 pont
Pántya-Vida Zsuzsa – 4207 pont
Szűcs Dominika – 3593 pont

Női B:
Meilinger Noémi – 6349 pont
Horn-Barta Bogyó – 6321 pont
Máté Kamilla – 4207 pont
Zwillinger Dóra – 4207 pont
Gaál Mara – 4157 pont
Péter Marianna – 4123 pont           
Mokry Kata

Senior:
Korbacska Gábor – 10587 pont
Mach András – 4157 pont
Honfi Tibor – 4023 pont

Mi is jól éreztük magunkat. A kisfiamnak nagyon tetszettek a mászók, nyakamba véve néztük a fal tövéből az éppen próbálkozó atlétákat, mikor pedig letettem abban a pillanatban fel is mászott egy kőre, ami az ösvény szélén volt „Mászik a Nimródka” - mondogatta. Ebédeltünk egyet, beszélgettünk a haverokkal, ettünk egy fagyit, a kis tökös kipróbálta a játszóteret is, majd késő délután indultunk haza.

Jó volt találkozni a ritkán látott Cimborákkal, ott volt a téli mászó társam Brezó is, akivel a tél óta csak telefonon beszéltem, volt mit megbeszélnünk, hiszen sok a terv a közelgő téli szezonra.


Végezetül néhány kép a versenyről:

 Bajusz Balázs küzd



 Bajusz Úr egy VIII -asban




Tánci-tánci

Idő közben gyógyulgatok, pihentetem az ujjam. Addig is próbálok megszabadulni néhány kilótól, sokat kerékpározok, kondizok, edzem az antagonista izomcsoportokat, készülök életem legvelősebb téli szezonjára...egyenlőre csak mentálisan.

A folytatásban kizárólag túra jellegű Tátra kiruccanás jön amint az időjárás engedi.

Stay tuned...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése