2012. augusztus 6., hétfő

Sohasem rosszabb hétvégét!

Közel 1 hónapos "esőszünet" után sikerült egy klassz kis mászóhétvégét összehozni. Mászáséhség! Már-már beteges szintig eluralkodott rajtam, főként a sok edzés és a hétvégi eső miatti mászás kimaradás miatt. El is határoztam még a hét közepén, hogy legalább 2 napot ennek szentelek a hétvégén...persze ha NEM ESIK AZ ESŐ ;-)  Hát az eső a legcsekélyebb mértékben sem esett így hát pénteken elszöktem munkából és a mátrai Kis-Csókakő felé vettem az irányt lévén nem voltam ott bő két-három hónapja. Jó kis délutáni hely, éppen megfelelt átmozgatni magam a vasárnapi akció előtt. Kb. 16:00-kor kezdtem meg a mászást és 20:15-ig abba sem hagytam, közel 20 utat másztam, szinte nagyobb pihenő nélkül, főleg a nehezebbek közül.  Gatyarohasztó meleg volt, árnyékban 35-37 fok!!! A nap végére úgy néztem ki mint a disznó, a pólómon egy szem száraz hely nem volt, ráadásul a por megtette a hatását. Egyetlen kellemetlensége a napnak, hogy a Deviáns beszállásából lecsúsztam és ahogy magam mögé támasztottam meghúztam a bal vállam. Még másztam utána, nem fájt. Ahogy megpihen akkor kezdett el fájni. Otthon Perskindol gél, pici nyújtás és pihentetés javított rajta de féltem nem múlik el vasárnapra...

Mászott utak: Kisfás út(III), Kétforintos(V+), Négyforintos(VI), Kétbalkezes(V+), Kétbalkezes-él(VII-), 100DM(VII-), Platni(V), Nőnapi út(VII-), Hold(VII-), Dulcinea(VII+), Kísértés(VIII-), Vektor(VII-), Deviáns(VII-), Román nejlon(VII-), Csóka-él direkt(VI+), Áthajlás(VI+), Sirató fal(VI+), Nagyfás út(VI+), Farkas weg(V+)

A vasárnapé volt a főszerep. Del-Mátra, Holló-kő, kánikula, Számel Balázs, Baráth Béci és én. Minden adott volt egy veretéshez csak a váll fájdalom nem hiányzott ami tényleg csak picit javult péntek óta. Elég felkészült mászó vagyok(mármint a sérülésekre), mindig van itthon ez-az. Hála az égnek volt itthon egy csoda dolog amit Kinezio-tape-nek hívnak és arra hivatott, hogy a sérült izmot teljesen tehermentesíti és kívülről nyújt támaszt az adott ízületnek. Fel is ragasztottam a szűk 10.000 Ft-ért vásárolt csoda tapaszt a vállamra és pár perc elteltével a fájdalom megszűnt és a mozgástartomány is tökéletesen a régi volt. Jöhetett a mászás! Korán értük ki a nagy melegre való tekintettel, csak mi voltunk egész nap a falnál, illetve egy páros kijött szűk másfél órára, de hamar távoztak. Volt egy új út amiért jöttem, egy bunkó nagy áthajlás rendszer, kis fogásokon, VIII-körüli fokozatért. Ezt még nem másztam, ez volt a terv. Könnyebb utakkal és gondos bemelegítéssel kezdtünk, majd szépen végigmásztuk a nehezebb utakat is. A kiszemelt útra a vége felé került csak sor, cca. 12 út mászása után. Rápróbáltam...pici fosos perem a beszállás az áthajlásba, majd nagy ugrás egy nagyobb peremsorra, onnan óriási mozdulat egy jobbos, egy újjperces peremre, majd egyből tovább jobbal egy közepes fogásra; de ez már annyira fent van, hogy alig éred el. Lépés semmi. Majd ballal egy fülre szintén dinamikusan, ez is jókora mozdulat viszont a balos már nagy fogás. Ezt elérve már fel lehet rendesen állni az áthajlásba. Innen még pár mozdulat a kiszállásig. 3 akasztás, és kész. Szóval rápróbáltam on-sight! 1-2-3-4-5...baszki haladok felfelé..6-7-8 és fent állok a standnál. Siker! Elsőre! On-sight! Mondjuk nem éreztem inkább "csak" VII+ -nak. Lehet, hogy a sok edzés és a campus-boardozás miatt jobb dinamikus erőben voltam...ki tudja. Örültem neki, amiért jöttem meg lett. Másztunk még jó pár utat ez után is, Bécinek és Balázsnak is jól ment a mászás, 1-2 kivétellel minden utat megmásztak amiket én is. 18:00-ra értünk a kocsihoz. Hazafelé régi ACDC és Guns'n Roses slágerekkel vezettük le a napot...Über fasza nap/hétvége volt.

Mászott utak: Lányok útja(IV+), Páfrányos(V), Repülő osztány(VI+), Hetes(VI+), Denevér direkt beszállás(VII+), Áthajlás(VI+), ...(VII), ...(VII+), ...(VII+), ...(V), Pioneer(VI), Repcsi(V+), Bátorság(VII-), Északi(IV+)

Képek:

                                                           Lányok útja egy férfivel a hátán

                                                                      Repülő osztály

                                                                              Hetes

                                                                         

                                                                         Denevér...

                                                            ...direkt beszállással



                       A 38,5-es Miura VS első találkozása a nálánál 4 számmal nagyobb lábbal...

                                                                            B & B

                                                                      Az egyik új VII+

                                                           Az én utam...legalábbis ma

                                                                             Repcsi

                                                         Egy úttörő az úttörőben(Pioneer)







                                                                         Bátorság



 




A képek is szemléltették, remek nap volt. Ha a szép idő kitart akkor a hétvégén egy Tátra-i beszámolóval érkezem...

Stay tuned...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése