2016. március 13., vasárnap

Cseh-jég

Megkésett beszámoló... Az utóbbi két héten megszaporodtak a dolgaim, nyakamon a forgatási szezon, folynak az új fejlesztések, eszközök tesztjei és a munkahelyem is gondoskodik a garantált unalommentességről. Ez okán csak most tudom közzétenni a legutóbbi mászásunk beszámolóját. Szokásosan Belá Peti barátommal látogattunk el ezúttal a Fehér víz völgyébe (Dolina Bielej vody) a Poduplaszki-völgybe, hogy a Tátra egyik leghosszabb és legszebb jegét megmásszuk a Cseh-vízesés jéggé lényegült masszívumát. Egynapos túra lévén hosszú, fárasztó napra készültünk, sok-sok gyaloglással. Ez be is jött. Lysa Polana-ról 3 óra alatt értünk fel a beszálláshoz az egyetlen hivatalos tátrai tábor érintésével, relatív jó körülmények között a viharos szelet leszámítva. A jég jó állapotban volt, puha, kezelhető, élményvolt rajta mászni. 3 kötélhossz (WI 2/3 kis mix-el, WI 3+, WI 4/4+). Az ereszkedés a tetejéről több pontos standról (bal oldalon a sziklán) valamint a jégről abalakov-ból. Nagyon szép, sallangmentes napot zártunk és kellemesen elfáradtunk a sok gyaloglástól ezen a remek, tavaszias, olvadós, meleg szeles napon. Késő este értünk haza. Jubiláltam, ez volt a 40. megmászott tátrai jegem.

A táborban Székesfehérvári mászók voltak, ők több napot töltöttek ebben az idilli környezetben főként sítúrázással és jégmászással. Jókat beszélgettünk velük, klassz srácok voltak, jó társaság.

Videó:


Fotók:

A Molnár tömbje

A Kis-Molnár

A Cseh-jégesés

A második és harmadik hossz



Ereszkedés

A fehérváriak is nyomták



A tábor fedett "konyha" része

Ők is felébredtek
 A Tátrában beköszöntött a tavasz, így vélhetően ez volt az utolsó téli akciónk :-( még tavaly egészen március végéig jegeztünk serényen. Ez egy ilyen év volt...

Ebből kifolyólag megkezdtem a sziklás felkészülést, így a folytatásban sziklamászó beszámolók várhatóak, fincsi videókkal.

Stay tuned...


1 megjegyzés:

  1. Hello! A maci labnyomot a taborhoz kepest merre talaltatok? Udv, Andras (az egyik taborozo)

    VálaszTörlés