2015. március 16., hétfő

Közelgő szezonvég, ideális feltételek

Közeleg a szezonvég, viszont a Tátrában még ideálisak a körülmények imádott műfajunk gyakorlására. Amióta hazajöttem Ausztriából, minden hétvégén szerettem volna kimenni a Tátrába, viszont a mászó partnereim meglehetősen demotiváltak voltak ezekhez a hétvégékhez. Így nekem sem maradt hátra más, megkezdtem a sziklamászós felkészülést a közelgő szezonra és reménykedtem hátha összejön még 1-2 hétvége jegezés. Ez egy ilyen hétvége volt. Pénteken elutazott hozzám Farádról Székely Levente barátom. Még nem mászott a Tátrában, így ez egy remek alkalom volt elveszíteni "tátraszüzességét". Szombaton kora hajnalban utaztunk ki és a hétvégére a Nagy-Tarpataki-völgyben terveztünk tevékenykedni. Szombaton a Grósz jegeket másztuk, annyira ideálisak voltak a körülmények (időjárás, jégminőség), hogy az alsó jeget kétszer, a felsőt pedig 4-szer másztuk meg. Borús idő volt, időnként apró szemű hószállingózással, de a szél meg sem mozdult és -4 fok volt napközben. Nagyszerű nap volt, annál inkább is, hogy egészen a Tarajkáig felmentünk autóval, így jelentősen megrövidült a fel- és lemenet.  Szállásunk Lysa Polanán volt a mászófalas házban, ahol 7 €-ért szálltunk meg, este kellemes sörözéssel és kártyázással töltöttük az időt a szállásadóval és baráti körével.

Vasárnap korán indultunk el a háztól mivel relatív kevés időnk volt mászni, Leventének korán Salgótarjánba kellett érnie mert vonattal utazott haza. Ebből kifolyólag a Záhrádky jegekhez mentünk fel, ami a legközelebb található a Tarajkához ahová ezúttal is fel tudtunk menni autóval. A Záhrádky-n egy szlovák 3-as tevékenykedett, akik jobbról kerülték ki a durván ütésre dongó, levegős, rossz minőségű, törős jeget, amiről felsőzve is nagyobb darabokat vertek le. Ezt látva mi a kisebb Pravé Záhrádky-hoz mentünk fel és másztunk rá többször. A jég rossz minőségű volt, öreg, levegős és törős. Ezután összepakoltunk és korán, délben elindultunk hazafelé. Levente elérte a vonatot én pedig időben hazaértem és a délutánt a családdal tudtam tölteni.

Klassz hétvége volt, jól éreztük magunkat, így a "foglalkozás elérte a célját". Sikerült kipróbálnom az új Black Diamond Turbo Express jégcsavarjaimat, melyekért külön köszönet a Mormota túrabolt csapatának Kovács Tamásnak és Perkának, nagyszerűen működtek! A folytatásban szeretnék még kimenni 1-2-szer, ami a mászópartner kérdése lesz. A viszonyok ideálisak még...az északi völgyekben meg főleg, ahol a terveim lennének.

Képek:
















Stay tuned...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése